Emlékszünk arra a kis tévéspotra, amikor kis vízilovak rohangáltak a lakásban, mialatt a narrátor elmondta, hogy a kedves kis állatok napi teendőik, játék és egyebek után nyugovóra térnek a lakás egy számukra kijelölt pontján. Ám a spot végén a kedves narrátor hölgy felhívta a gyerkőcök figyelmét, hogy ne higgyenek el mindent, amit a televízión látnak. Miért is poroltam le ezt az ódon spotot?!Bizonyos sajtóorgánumok nehezményezik, hogy a Való Világ néven napvilágot látott csodatermék, s azon belül is a 4. szériája túl sok füstöt „fúj” a lakosság arcába. Az egyik sajtókatona perrel is fenyegette az adott kereskedelmi csatornát, mely anyáskodik e műsor felett. Elmondása szerint: „A Való Világban a magyar népegészségügy elleni legnagyobb támadás folyik estéről estére. Ez nem más, mint egy országos rászoktató kampány, hiszen abban a műsorsávban rengeteg gyerek ül a képernyők előtt. Nekem is van három…” Kérdem én, ha ő annyira felelősségteljes szülő, miért csak a fizikai egészségét óvja gyermekeinek? Miért hanyagolja a mentális/lelki egészségüket? Miért engedi, hogy porontyai olyan műsort nézzenek, ahol a dohányzás a legkisebb gond. Nem hiszem, hogy kiskorúaknak nyilvános köpködést, anyázást és lerészegedést kéne néznie. Félreértés ne essék, nem erkölcs-csőszködöm, csak ő meg ne legyen képmutató. Mellesleg megkérdezném tőle, emlékszik a „Tévézz együtt gyermekeddel” programra? Javaslom frissítse emlékeit.
A televízió nevelő hatása
2011.03.31. 16:58
Címkék: tv tévé világ televízió dohány panasz való
2 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://mehike.blog.hu/api/trackback/id/tr492788655
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
zitababa 2011.04.01. 12:27:31
Jól mondod/írod. Sok értelme van ennyit háborogni, ugyanakkor meg nem figyel arra, mit néz a gyerek. Megértem az aggodalmát, de akkor a tévét is kapcsolja ki, és adjon a gyerek kezébe könyvet.
Pempike1 2011.04.01. 13:38:18
Teljes mértékben egyet értek. Ez nem gyerekműsor. Ha felemeli a hangját a dohányzás ellen, akkor emelje fel a hangját a kiskorúak védelmével kapcsolatban is. Jól mondja a blogíró, itt aztán a bagózás a legkisebb gond. Tuti a pucérkodásnak sincs nevelő hatása, az nem baj?