Az első koca-áldozáson kb. 16 éves koromban voltam, ami inkább hajazott egy véres, római áldozati szertartásra valamely nagyhatalmú Istenség tiszteletére felállított szentélyben. Akkor egy időre felhagytam ama vágyammal, hogy én bizony, mint dolgos paraszt emberek leszármazottja, ápolom nagyapám s nagyanyám által nagyra tartott falusi életmód hagyományait.

 

Ám barátaim addig-addig győzködtek, míg kötélnek álltam és pótzoknival, bélelt kabáttal, sállal-kesztyűvel, és persze házi pálinkával felszerelve, elindultunk Nógrád-megye irányába. A nagy eseményre egy 300 lelket számláló kis faluban került sor, ahol mindenki ismer mindenkit, ha meg nem, akkor hamar meg fog. A kocsiból kiszállva kutya hideg fogadott, de kedves vendéglátóink azonnal a ma „Welcome-drink” néven elhíresült lélekmelegítővel vártak. A háziak tekintélyes méretű udvarán kb. 30-40 falubéli sürgött-forgott. Várták a nagyra becsült böllért és a két jószágot, hisz’ ennyi embernek 1 malacka kevés, még ha 3 mázsás is. A nagy bajuszú mester hamar meg is jött, látott, felmért, malacfület vakargatott és lőtt. 5 perc sem telt belé, s a két röfi már az égi mezőkön kereste a makkot. A tapasztaltabb emberek azonnal nekiláttak a „gyesznók” pörzsölésének és feldolgozásának. Mi, nők eközben üstökben forraltuk a vizet, pucoltuk a fokhagymát, vöröshagymát, rítt is a szemünk, na nem a bánattól. Hol a hagymától, hol a füsttől.

 

Füstről jut eszembe, anno, életem első ominózus disznóvágásán, és később is, ha televízión keresztül láttam, megfigyeltem, a cigi a szertartás részeként mindig jelen volt, kinek a szájában, kinek a kezében, mihez volt éppen szüksége. Kézben, ha éppen ittak, szájban, ha épp’ dolgoztak. Viszont ezen a vasárnapon, mintha füstmentes faluba tévedtem volna. És tényleg! A vágódeszkák fölött pletyizve, gondoltam szóba hozom észrevételem. Elmondták, hogy ez főként a városban élő fiataloknak köszönhető. A még itt élő idősebbek, nyugdíjasok közül többen hódolnak/hódoltak eme szenvedélynek, és nem is tartották fontosnak, hogy elgondolkozzanak a leszokás lehetőségén és nem is nagyon értesültek a veszélyeiről. Ám az újabb generáció felelősséget érzett irántuk, szűrővizsgálatokat szerveztek, kivitték az orvost és védőnőt a faluba. Felvilágosító beszélgetéseket szerveztek a faluházba – mely egyben a kocsma is, - egy helybéli vállalkozónak köszönhetően kisbusszal hetente viszik az időseket a közeli város rendelőjébe. A főszakácsné, egyben a böllér felesége, - elmondta, hogy két év alatt 7 megrögzött bagós hagyott fel rossz szokásával. Továbbá megegyeztek, hogy másokra való tekintettel nagyobb „rendezvényeken” nem gyújtanak rá.