Egyszer valaki, avagy valakik megálmodták, mily' szép is lenne a Világ, ha füstté válna a Füst s a Szmog. Ekkor eltekeredett egyikük agytekervénye jobbra, netán balra, és úgy határozott miért is ne tegyék felelőssé a Föld népének összes gondjáért s bajáért a dohánylevél termesztőit, végtermékének élvezőit, terjesztőit. Így egyre több országban büntetendővé válik a zárt térben, de sok esetben a köztereken való dohányzás is.  Őket az sem érdekli, ha elesnek a zsíros jövedéki adótól - (minő önzetlen hozzáállás), ha csődbe megy vagy szimplán ellehetetlenül a sok vendéglátó kisiparos - (ez már kevésbé humánus) csak ne legyen több tüdőbeteg és daganatos (nem mintha ettől végképp kihalna a rák). Szinte látom, ahogy a politikusok garmadája, - aki szintén hódol eme tevékenységnek,  ellátogat az omladozó falú onkológiai intézetbe és könnyeivel küszködve kérdezi a nép egyszerű gyermekét: De miért, Fiam?! A vendéglős meg csak kapkodja a fejét, hogy azt mondja, milyen rendelet és milyen törvény, és akkor most mennyi embert kell elbocsájtani és mikor is zár majd be?! Míg a magyar virtusnak megfelelően egyre deprimáltabb lett a vendégsereg is és a lokáltulajok fele, addig Görögországban 50 Lokál-Jedi úgy döntött felveszi a harcot a tetemes büntetéssel és a Politika Sötét Oldalával. Törvény adta lehetőségekkel élve, egyszerűen átadták éttermük, kávézójuk felét Papandreu miniszterelnöknek, akinek innentől kezdve ki kell venni részét a büntetésből. Így ő maga is saját bőrén tapasztalhatja, milyen a megszégyenítő eljárás és a sok jogi huzavona. Ötletes. Ugyanakkor előnye is van, mármint a főgóré számára, ha következő alkalommal nem kerül a miniszterelnöki székbe, még mindig maradt 50 munkahelye.

Emlékszünk arra a kis tévéspotra, amikor kis vízilovak rohangáltak a lakásban, mialatt a narrátor elmondta, hogy a kedves kis állatok napi teendőik, játék és egyebek után nyugovóra térnek a lakás egy számukra kijelölt pontján. Ám a spot végén a kedves narrátor hölgy felhívta a gyerkőcök figyelmét, hogy ne higgyenek el mindent, amit a televízión látnak. Miért is poroltam le ezt az ódon spotot?!Bizonyos sajtóorgánumok nehezményezik, hogy a Való Világ néven napvilágot látott csodatermék, s azon belül is a 4. szériája túl sok füstöt „fúj” a lakosság arcába. Az egyik sajtókatona perrel is fenyegette az adott kereskedelmi csatornát, mely anyáskodik e műsor felett. Elmondása szerint: „A Való Világban a magyar népegészségügy elleni legnagyobb támadás folyik estéről estére. Ez nem más, mint egy országos rászoktató kampány, hiszen abban a műsorsávban rengeteg gyerek ül a képernyők előtt. Nekem is van három…” Kérdem én, ha ő annyira felelősségteljes szülő, miért csak a fizikai egészségét óvja gyermekeinek? Miért hanyagolja a mentális/lelki egészségüket? Miért engedi, hogy porontyai olyan műsort nézzenek, ahol a dohányzás a legkisebb gond. Nem hiszem, hogy kiskorúaknak nyilvános köpködést, anyázást és lerészegedést kéne néznie. Félreértés ne essék, nem erkölcs-csőszködöm, csak ő meg ne legyen képmutató. Mellesleg megkérdezném tőle, emlékszik a „Tévézz együtt gyermekeddel” programra? Javaslom frissítse emlékeit.
 

Elmerengtem ezen az egész történeten, mizérián, balhén - vagy nevezd, aminek akarod -a dohányzással kapcsolatban. Kinek van igaza? Lehet e egyáltalán valakinek igaza? Melyik oldala szava nyom többet a latba? A bagósoké? A passzívaké? Azt gondolom az egész egy jól kitalált bábjáték. Marionette-babákként billegnek a politika, az ipar s gazdaság képviselőinek izzadt, zsíros markában. Remek mozgatják a szálakat, röhögő harmadikként olvassák a kommentek hadát, érveket mellette és ellene. Elképzelik a kis kereskedők, kávétulajdonosok rémült arcát: "Mi lesz itt?!" Talán semmi, talán minden. Régen hogy volt? Emlékeztek? Talán akinek régebben sodorják életfonalát a Moirák. Ady idejében? A New York Palotában? Ott zavart valakit a füst? Vagy élvezte a hangulatot? A kávé és füst illatának kellemes elegyét. A morajlást, kacagást? Én erre koncentrálok, a hangulatra, az élményekre, az emberekre. Ha zavar a füst, veszem a batyum és kicammogok az épület elé. Néhány nagy levegő és alámerülés. Tegyünk időutazást, menjünk vissza kb. 100 évet, amikor még divat volt a füst. Szipka, pipa, szivar és társai. Élvezzük a társaságot, a kávés csészék csilingelését. Így kéne...néha!

Amint este ül a lámpánál betűt betűre vetve, vékony, éles csöngetést hall.
Leteszi tollát, figyel. Valahol, csöngetnek. De nem kívül, hanem belül, őbenne. Csöng a füle. Meddig tart ez? Percek múlnak. A csöngetés nem szűnik: nem erősödik, nem gyöngül, mindig ugyanaz. Rettenetes ez a makacs, hosszú csöngetés. Mintha vészcsengő berregne, jelezve, hogy abba a zárt palotába, melyet testének neveznek, alattomos veszedelem közeledik, valami betörő, valami gyilkos, aki hamarosan végezni fog majd vele.  Csak nem a halál csönget?
Rápillant bal kezére. Mutatóujja meg a nagyujja közt észreveszi a cigarettát. Mihelyt fölébred, a fogai közé harap egyet, s az utolsót akkor köpi ki, amikor az ágyba dől.
Hányadik ez ma? A harmincadik. Nem, a negyvenedik. Mindezt előre megjósolták neki. Orvos barátjai részletesen leírták a tüneteket: a szédülést, az érgörcsöt, a fülcsöngést is, ezt az ijedelmes csöngetést.
Fölugrik a székről. Még mindig csöng a füle. Lehet órákig, napokig, évekig hallgatni ezt a förtelmes muzsikát? Inkább főbe lövi magát.
De nem: élni fog, egészségesen, becsületesen, okosan. A cigarettát, melyet reszkető ujjai között szorongat, mint bűnjelet, magasba emeli, szemügyre veszi, aztán beledobja a vízzel telt hamutartóba, melyben még sok-sok csonk úszkál, a mai nap dohányabrakja. Nem is negyven, hanem ötven.
Ez volt az utolsó cigaretta az életében, a legutolsó cigarettája. Nézi, amint bíbor parazsával belesercen a vastag, barna lébe, imbolyog benne, aztán lassan megfullad. Micsoda csömörletes főzelék. Ilyen sötét, ragacsos lehet az õ nikotintól mérgezett vére is. Kétségtelen, hogy az öngyilkosságnak nem a legkellemesebb módja a dohányzás. Van ennél fájdalmatlanabb, gyorsabb is.
Schopenhauer joggal vetette meg a dohányzókat. Bamba csecsemők ezek, kik úgy szopják a dohányrudacskákat, mint holmi keserű emlőt. De vajon tud-e majd dolgozni nélküle õ, aki már több mint harminc éve megszokta? Bárgyú kérdés. Musset cigarettázott, Aiszkhülosz azonban nem cigarettázott. Mindez fölöttébb megnyugtatná, csak a füle ne csöngene oly veszetten.
Arca fehérebb, mint írópapírja. Berohan a fürdőszobába, nyitja a vízcsapot, alátartja fejét. Ha a tűzoltótrombiták rivallanak, oltani kell a tüzet. Utána valamivel jobb. Fülel a négy égtáj felé. Úgy rémlik, hogy a csöngetés megszűnt. Vagy csak képzelődik? Egy kissé lecsillapodva átsétál a másik szobába. Ott a felesége meg a fia olvas az asztalnál. Leül közéjük.
- Nagy újságot mondok - szól ünnepélyesen. - Leszoktam a dohányzásról.
- Mikor?
- Ebben a pillanatban. Soha többé nem veszek szájamba cigarettát, amíg élek.
Az asszony mosolyog. Hányszor hallotta már ezt tőle.
- Most azonban nem tréfa. Tudniillik az előbb kissé megijedtem - vall töredelmesen, mert jólesik vádolni magát. - Egyszerre csöngeni kezdett a fülem. Legalább tíz percig csöngött. Azt hittem, megőrülök.
- Lásd - szólt a felesége -, lásd. Én hiába beszéltem. Az, amit te művelsz a szervezeteddel…
- Helyes - szakítja félbe az asszonyt, mert a vád már ne esik jól. - Szóval vége.
- Sápadt vagy.
- Talán adjatok egy kis tejet.
A fehér, émelyítő folyadékot, melyet gyermekkora óta utál, lassan kortyolgatja. Közben arra gondol, hogy Aiszkhülosz tejet ivott, Musset azonban feketét. Így bíztatja magát hangosan:
- Eztán a feketének is vége. Reggelire, ebéd után, ozsonnára tejet iszom. Azonnal dobjátok ki összes cigarettáimat. Nálunk többé nincs cigaretta. Vendégeknek sem.
Odahozatja dohánydobozát, melyben vagy négyszáz cigaretta szunnyad, gondosan fölraktározva, arra az eshetőségre is, ha például a házat körülzárnák, ostromolnák, s kívülről nem szerezhetne dohányt.
- Átadja a szobaleánynak, hogy holnap reggel korán mind ajándékozza el, s az máris viszi a konyhába a cigarettákat, újságpapirosba csomagolva. Ő pedig óriási, mahagóni dohánydobozát sürgősen kinevezi levélszekrénynek. Elhatározásától megedződve, frissen lép dolgozószobájába. Becsületesnek, tisztának érzi magát. Száz évig akar élni. Látja, amint ősz hajjal, bőrsaruban, meztelen térddel mereng unokái közt, s pásztorkölteményeket írogat a lugasban. Alighogy leül íróasztalához, elsápad. Ismét hallja azt a vékony, éles zajt, mely mint valami rovar zürrög, rágcsálja agyvelejét. Leheveredik a díványra. Ott halkabban hallja, de azért hallja. Ennek a fele sem tréfa. Ágyba, hamar, lefeküdni. Jeges tömlőt a szívére, a fejére borogatást, orvosért, orvosért. Az orvos nyugodt, bölcs ember, hallgatja panaszait. Elégedetten bólogat, mintha örülne, hogy a tünetek annyira egybevágnak azzal, amit hajdan az egyetemen tanult.
- Naponta ötven cigaretta - ismétli nyájas mosollyal -, néha egy-két szivar is, ülő életmód, semmi testmozgás, éjszakázás, izgalmak. Mit csodálkozik ezen? Azon kellene csodálkozni, hogy nem előbb jelentkezett, és nem végzetesebb formában. Örüljünk, hogy még idejében elcsíptük a bajt. Tehát semmi dohány, föltétlen nyugalom és tej, tej, tej.
Másnap már kutya baja. Tejben-vajban fürdik. Rozskenyeret reggelizik sajttal, ebédre tejet iszik, ozsonnára aludttejet, tejfölt. Olyan szagot áraszt, mint egy juhakol. Az utcán szánakozva nézi azokat a vad indiánokat, akik bűzös dohánylevelet égetnek szájukban. Micsoda sivár lelkek. Érintkezhet ezután velük? Megbocsátóan elhatározza, hogy azért érintkezni fog velük. Este meggyújtja lámpáját, dolgozni akar. Homlokát kiveri a hideg verejték. Megint hallja. Csöng a füle, a koponyája, az egész teste. Most már nem idegeskedik. Próbálja megszokni. Lógatja a fejét, rámered üres kéziratpapírjára. Beletörődik a változtathatatlanba. Órákig figyel erre a rettenetes zenére, mely arra inti, hogy nemsokára el kell majd innen mennie. Benyit a fia, hogy lefekvés előtt elbúcsúzkodjék. Nem panaszkodik neki. Megcsókolja, bágyadtan int utána, mintha atyai áldást adna rá.
Fia kifelé menet a szoba közepén megáll, hallgatódzik. Ezt kérdezi: - Mi zúg itt?
- Itt?
- Igen, itt.
- Hát te is hallod?
Keresni kezdik a lárma forrását, mint amikor "tüzet-vizet" játszanak. Az ajtónál alig hallani.
- A lámpa - kiált a fia -, az íróasztalod lámpája. Ez muzsikál. Rossz a kapcsolója.
Eloltják: akkor ne hallanak semmit. Meggyújtják: akkor újra hallják.
Összevissza öleli fiát, kacag és ugrál örömében. Másik lámpát tesz íróasztalára. Órákig dolgozik mellette. Úgy megy minden, mint a karikacsapás.
Éjfél után, amikor már mindnyájan alusznak a házban, pokoli vágy fogja el. Csak egy cigarettát, egyetlenegy cigarettát. De a szobalány reggel már mind elosztogatta. Eszébe jut, hogy van egy titkos doboza. Könyvállványa legfelső polcára rejtette el, könyvei mögé, ünnepi alkalomra. Török cigaretták, C.D. jelzéssel. Egy diplomatától kapta. Mint a majom, mászik a könyvlétrán.  Jaj de édes ez a keserű füst. Szájpadlása zugait úgy járja be, mint tömjén a templom fülkéit. Aiszkhülosz nem cigarettázott? Musset azonban cigarettázott. Pusztán ezt az egyet engedélyezi magának. Abból, ami történt, tanulni akar.
- A szenvedély - szaval - annál több örömet tartogat számunkra, mennél inkább fékezzük.
Elszívja cigarettáját, aztán keze öntudatlanul a második után nyúl. Már öngyújtója is lobog.
- Ne feledd - ijesztgeti magát -, hogy mennyire megrémültél. Az előbb a halál csöngetett be hozzád.
Eltűnődik, majd ezt mondja.
- Egyelőre téves kapcsolás volt - és rágyújt.

"Turn the quiet up, turn the noise down
Let this ol' world just spin around
I wanna feel it sway, wanna feel it sway
And put some feel good in my soul
Drink a little drink, smoke a little smoke..."

www.youtube.com/watch

Le akarsz szokni?! Menj New York-ba!

Legalábbis számomra valami ilyesmi üzenete van annak a cikknek, melyet ma reggel félig nyitott szemem segítségével, kedvenc kávémat kortyolgatva, próbáltam meg átpaszírozni agytekervényeimen. Kevés sikerrel. Végül pár óra vegetálás után beugrott, feleszméltem, miről is van szó.

Tehát a majdani döntés értelmében „…1700 olyan helyet jelöl ki a nagyvárosban, ahol büntetés terhe alatt tilos lenne a dohányzás forgalmas parkokban, tereken és utcákon. Amennyiben döntés születik a dohányzás közterületi tilalmáról, és valaki mégis rágyújt például a híres Central parkban vagy egy utcán, akár 270 dollárra is megbüntethetik…” Ahogy egykor a Vágó-műsor hangzott: „Álljunk meg egy szóra”…. Most komolyan? Ekkora szigor? Akkora a baj az Álmok földjén, hogy már csak így lehet visszaszorítani az egyre elharapódzó káros szenvedélyt?

Lehet, hogy lassacskán valóban megalakulnak a földalatti, titkos Füstölgők Társasága? A jel négy kopogás lesz? Vagy háromszor egymás után gyújtsák meg az öngyújtójukat? Netán a blázt is dugják barna papírzacsiba, mint a piát? Bizonyára sok égési sérült lenne az ER-en.
New York város honatyái nyílván álmukban a Pál utcába, a Grundra képzelték magukat, „Einstandot” kiáltva. De azt hiszem ők félúton becsukták a könyvet….még mielőtt Nemecsek meghal, Áts Feri feladja a harcot, és Boka végignézi, miként hullik darabjaira a Grund és lesz egy lakóház alapja.
 

Visszaolvasgatva a korábbi bejegyzéseket, észrevettem, hogy sok érv és ellérv, kép, megállapítás stb. szól magáról a blázról. De mi újság varázspálcák tartójával? Lehet mintás vagy egyszerű fekete, nőies, férfias, exklúzív, fém, porcelán, leszokóban lévőknek, masszívosoknak, meglepő vagy bizarr. Szemezgessünk. Lehet szavazni, kinek melyik jön be!

Alternatívák - ez is egy megoldás:o)

Lehet voksolni!

Peches hétfő, - nem elég, hogy minden hét vele kezdődik, mindig ő a mumus, idén még a hosszú és remélhetőleg mások számára is pihentető ünnepek, szabadnapok után is ő lett a fő ellenség. Mintha nem is 1.-vel kezdődött volna az év, hanem 3.-val. Pedig amíg mi kapaszkodunk a kávénkba, próbálunk ébren maradni, nem összeütközni az első villanypóznával és friss szilveszteri emlékeinket osztjuk meg kollégáinkkal, nagyon is dübörög az olajozott Európai gépezet. Alig 3 nap eseményeinek forgatagában nem győzöm kapkodni a fejem. Sztahanovisták garmadája sürög-forog a hazai, külhoni és persze az Európa Parlamentben. Magyarország újév hajnalán átvette a stafétabotot Belgiumtól a soros elnökséget illetően. Bizony sok tekintetben föl kell kötnünk azt a gatyót, hogy megfeleljünk az EU-s elvárásoknak, elkápráztassuk az ide érkező delegációkat, felkészüljenek az autósok, hogy többször, több helyen lesz kisebb-nagyobb forgalomkorlátozás, illetve útlezárás a magyar EU-elnökség kiemelt tanácskozásainak helyén, így Gödöllőn is.

Kíváncsi leszek, nálunk február után milyen lesz a visszhang? Mennyire tudják betartatni a szabályokat? Illetve a későbbiekre nézve, lesz e kimutatható javulás, egészségünket illetően.

Idei utolsó munkanapom után a vili megálló felé vánszorogva kezdtem számot vetni kinek mit kéne még venni? Kell e egyáltalán még valami a nagy boldogsághoz?! Kicsit megnyugszom. Így látom magam körül az embereket is. Ugyan még a karácsonyi őrületen sem estünk túl, de talán már látjuk azt a bizonyos (ünnepi)fényt az alagút végén. Lassanként minden ajándék csomagolópapírba vagy díszzacskóba kerül, a ponty a garázsban tátog még kicsit, fejben s talán papíron is kirajzolódik az ünnepi menü illetve ki hol és kivel tölti a meghitt ünnepet. Ám alig hogy felocsúdnánk az egyikből, rögvest jön a másik, nevezetesen a Szilveszter, ami talán az ünnep kedveltebb fele, tekintve, hogy akkor, - jó esetben – nem nekünk kell főzni és végre igazán kiengedhetjük a fáradt gőzt „némi” alkohol és barátaink segítségével. Ilyenkor mégis egyfajta görcs áll az emberbe, mivel mégis az év egyik legfontosabb eseményéről van szó.

Értem én a rendeletet és fontosnak is tartom, elvégre ideje lenne utolérni Európát. De mi lesz, ha ez a pénz is „zsebbe” vándorol, az államkassza helyett?

Hétvégén alkalmam nyílt rá, hogy részt vegyek életem második disznóvágásán, böllérrel, szorgos-kezű háziasszonyokkal, Sokol rádióval, kondérok garmadájával, pálinkával.

Ahogy így elmerengtem a kávézó teraszán, - ahová a nemkívánatos bagós társaságot „száműzte” a köztudottan egészségvédő és környezet tudatos cég, egyszer csak leült velem szemben 2 leányzó. Egyikük Greta Garbo jellegű kalapján kívül feltűnt még egy érdekesség. Cigis dobozaik fémből voltak. Nem is akár milyen színben. Rikító és csillogó. Mindjárt sejtettem, hogy nem magyarok. Kizártnak tartottam, hogy nálunk ilyesmit forgalmazzanak. Ekkor jött a felismerés, hogy dohányzó barátnőimnek, ha törik, ha szakad, valami egyedi kis strapabíró fémdobozt fogok ajándékozni. Így előbbi feltevésemből kifolyólag, angolul szóltam a csajokhoz, akik előbb jót kuncogtak, majd közölték, hogy magyarok. Kifaggattam őket a dobozkákról. Elmondták, hogy Angliában jutottak hozzá, ott már széles körben elterjedt, egyedisége miatt kedvelt, sőt, néhány matricával, alkoholos filccel feldobhatom a dobozka küllemét. Láthatták rajtam a kétséget, hogy itthon úgysem kapok. Megnyugtattak, hogy már nálunk is kapható néhány forgalmazótól. Sőt, egyiküké igen lebutított így könnyen alakíthatom a magam ízlése szerint. Megköszöntem az infót és délutánomat valóban a „tubákos szelencék” felkutatásával töltöttem. Találtam is pont annyit, ahány „füstölgő” barátom van, s mivel sötétebb színben is volt, a fiúknak is vettem egyet-egyet, néhány matrica kíséretében, csakhogy legyen mivel feldobni a küllemüket. Persze, azért nem én lennék, ha nem „szúrnék ki” velük. Igazi Tyúkanyó módjára hazafelé beugrottam egy bioboltba és vettem néhány nikotin rágót is, csakhogy elindítsam őket a leszokáshoz vezető úton:)

Régóta nem írtam már, amiért ezer bocs, de a szép, napsütéses idő ellenére, munka fronton az elvárható novemberi időjárásnak megfelelően behavazódtam, és csak most sikerült kiásnom magamat a teendőim lavinája alól. Tudom, ez nem kifogás, mint ahogy ugye a fejfájás sem szex ellen, de remélem, legalább az igyekezetemet díjazzátok majd. Lazításképpen ugyanis kiszaladhattam volna egy cigire is, de inkább az írást választottam, hátha a jól végzett blogolás után is olyan jól esik majd füstölni egyet - ha már a lepedőakrobatikánál tartottunk -, mint szex után.  

Ki ne fogta volna már fejfájásra vagy fáradságra, ha aznap épp nem volt kedve a lepedő akrobatikához… Jól bevált csajos trükk ez, de mostantól sajnos elfelejthetjük a legjobb kifogásokat is, különben könnyen előfordulhat, hogy - valljuk be, jogosan - értetlenkedő kedvesünk, a jól bevált pasis trükköt mellőzve, másnap válaszul virág vagy holmi csecse-becse helyett, egy szakorvosi beutalóval lep meg minket. Megfejtették ugyanis az alacsony libidó titkát, és a kutatóknak ehhez mindössze némi pornóra és egy MRI vizsgálatra volt szükségük.

Két bejegyzéssel ezelőtt azon füstölögtem, hogy milyen képmutató is világ, mikor Frankie Morellót pellengére állítják csak azért, mert a jövő évi első szezonra szánt kollekciójának kampányfotóin cigivel a kezükben pózolnak a modellek. Továbbgondoltam a sztorit, és az jutott eszembe, hogy ez azért is álszentség, mert az elmúlt század jó részében, még abban az időszakban is, amiben élete nagyobb részét a sok ellendrukker is leélte, a cigarettázás sikk volt.

 Olyannyira sikk, hogy 1982-ben Karl Lagrefeld például kecses mozdulatokkal cigarettázó modellekkel érzékeltette azt az életérzést, amit a hamvaiból általa feléledő Chanel-háznak tervezett első kollekciójában megfogalmazott. Tisztelegve ezzel persze az egyik legnagyobb francia divatikon, Coco Chanel előtt, akiről köztudott, hogy a nap gyakorlatilag minden percében lógott a szájából a „bagó”. Készült is róla egy feledhetetlen portré, ami kapcsán el kezdtem morfondírozni olyan híres nőalakokon, akiknek a cigarettához fűzött viszonyáról olyan alkotások születtek, amik aztán egy-egy korszak ikonikus jelképévé váltak.  

Nem a nőies, inkább az intellektuális vonulatot erősítette Mexikó talán leghíresebb asszonya, Frida Khalo. A halála után alkotásaival kultikussá vált festőnő is nagy rajongója volt a cigarettának, amit szintén sok fotó dokumentál. Az egyik legismertebb dohányos képét ráadásul Nickolas Muray, az a magyar származású fotós készítette, aki az elsők között kísérletezett a színes portréfotózással, és aki leghíresebb portréját épp Kahlóról készítette. 

És ha már hazai vonatkozás, nem feledkezhetünk el a magyarok mélabús nagyasszonyáról, Karády Katalinról sem, aki a dietrich-i vonulatot erősítve, a díva vonulatra gyúrt rá erősen. De az erős karakterű, gyakorlatilag a kor dominájaként funkcionáló Dietrich-el szemben, Karády inkább a megmentésre váró tragika szerepét magára öltve pózolt a vásznon és a fotókon. Ami mégis leginkább közös volt a két színésznőben az a különleges hang és a cigaretta imádat. Erről, és a Karády-féle melankóliáról Katalinunk legnagyobb slágerében, a Hamvadó cigarettavégben is megemlékezett.

Legalábbis egy „jó nevű” bulvárlap értesülései szerint. Nyilatkozata szerint jöhet család, jöhetnek barátok neki csak az számít, hogy az ő imádott Catherinája mellette legyen. Persze voltak konfliktusok köztük, rossz nyelvek szerint a betegség kapóra jött Mr. Douglasnak a házassága megmentésében. Meg hát ugye ott van még a 2 fia is, az egyik 7, a másik pedig 9 éves, akiknek apa nélkül kellene felnőnie, ami szintén erőt önt belé.

A felépülés mellett szól az is, hogy mindkét szülője szép kort élt meg. Akkor most egy kis háttértörténet: 1998-ban ismerkedtek meg Catherinával a deauville-i filmfesztiválon, és mindkettőjük szerint szerelem volt első látásra. Nem volt mese, a nagy korkülönbség ellenére összeházasodtak, és azóta is boldogan élnének, ha nem jött volna ez a betegség. De a szerelem erejével majd ezt is átvészelik.

Kedvenc bulvároldalamat megnyitva olvasom: ’A dohányzás és mellvillantás lesz a jövő nyári divat’. Frankie Morello ugyanis vadóc nomádoknak álmodta meg a következő szezon istennőit, akik egy lakókocsiban éldegélnek, és ebbe a miliőbe a cigit (meg a cicit) is elhelyezte, mint kellék. Szerintem nincs ezzel semmi baj, az autentikussághoz szinte kötelező elem, és csak örülhetnénk, hogy a mester a füstszűrős változatot állította színpadra.

Ehhez képest máris vad támadások érik Morello-t ’erkölcstelensége’ miatt, és csak azt felejti el minden álszent, hogy egyébként milyen is a divatvilág. Attól tekintsünk el, hogy a divattervezők igencsak nagy hányada a homoszexualitást ’népszerűsíti’, mert az kvázi a színfalak mögött zajlik, és csak a lapokban olvasunk róla. De akkor is marad a színpadon megtestesített ideál: szinte pimaszul anorexiát és partydogokat hirdető a kislányok (tudom, ezen már az előző bejegyzésnél is kiakadtam, de akkor is!), akik mondanom sem kell, hogy köszönőviszonyban sincsenek az egészséggel. Marad tehát a képmutatás, a kóros soványság meg a kábszer, a ciginek viszont el kell tűnnie a föld színéről!

Múlt héten volt szerencsétlenségem nézőként ellátogatni az Elite Model Look döntőjére, és igazán nem szeretném bántani a felvonuló üdvöskéket, de borzasztó volt a felhozatal. Lehet csak a kifutó teszi, és majd a Nánási vagy valami külföldi géniusz vagy egy fotóshop-mester helyreteszi ezeket a lányokat, de élőben, komolyan mondom rémisztőek. Tudom, hogy már jó tíz éve alap, hogy a modellek gyerekkorúak és zörögnek a csontjaik, de  így face-to-face,  egyrakáson szemlélve őket megdöbbentő a helyzet.

Fiúk! Jól jegyezzétek meg az alábbi sorokat, mert Pierre Auguste Renoir apánk nagyon érezte!:)))

"Szeretem a nőket. A nők semmiben sem kételkednek. Ha velük vagy a világ hihetetlenül egyszerű. Mindent a maga helyére tesznek, valódi jelentősége szerint osztályoznak. Igen jól tudják, hogy az ő nagymosásuk van olyan fontos, mint a német császárság megalapítása. Nők között biztonságos az élet."

Múltkor átmentem az egyik híresen hírhedt aluljárónkon – talán a Nyugatin – utánam szóltak ilyen kétes kinézetű alakok, hogy „Hogyé’ adod magad?” Nem mertem megfordulni, mert ezek itt képesek és mindenki előtt megerőszakolnak. Óvatosan körülnéztem, hogy van-e valahol rendőr, aki esetleg tudna segíteni, ha bajba kerülnék, de sehol se láttam. Miközben imádkoztam, hogy megússzam ép bőrrel, és fület-farkat behúzva igyekeztem a metró felé, megcsapott valami förtelmes bűz. Körülnéztem, és láttam, hogy az egyik homeless - a sok közül – épp akkor engedte el magát, és bizony kellett egy jó nagyot lépnem, hogy ne tapicskoljak bele. DE! Legalább a dohányzást betiltották, és akár 30 000-rel is megvágják a bűnözőket, úgyhogy legalább amiatt nem kell már aggódni, hogy füstszagú lesz a ruhám az aluljáróban. Micsoda mázli. Így legalább tiszta lesz a tüdőm mikor átvágják a torkom. Éljenek a felelős döntések! Éljen Magyarország! Csak azt nem értem miért nem a teljes tatarozás mellett döntenek, hogy az ember olyan aluljáróban menjen le, ahol elszégyelli magát ha rágyújtana.